Rábízta a gyógyulást a szervezetére, és igyekezett segíteni ebben.

Chris Warknál több mint tíz éve végső stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak. A férfi a kemoterápia helyett úgy döntött, hogy inkább az életmódváltást választja. Mindenkinek a saját döntéséhez joga van. Chris táplálkozásában drasztikus változtatásokat vezetett be, hogy legyőzze a gyilkos kórt. És legyőzte.

Egy dolgot tanácsol: higgyünk magunkban, és higgyük el, hogy van idő a változtatásra. Nem kell azonnal a legdrasztikusabb orvosi beavatkozásokra gondolni. Amit a szervezet felépít, azt képes is lebontani. Hagyjuk dolgozni az immunrendszert, és nem terheljük feleslegesen, képes ellátni a feladatát, hiszen a testünk a túlélésre van kódolva!

Higgyünk abban, hogy van időnk a változtatásra. Ezzel az orvosai is egyetértettek.

Az akkor 26 éves fiatalember saját döntése szerint visszautasította a kemoterápiát és táplálkozási változásokat vezetett be életébe. 4 rákölő fűszert kezdett használni: a kurkumát, oregánót, cayenne paprikát és a fokhagymát. Chris szerint minden nap fogyasztanunk kellene ezeket az erősen rákölő hatású fűszereket. Leginkább azoknak ajánlja, akik szeretnék elkerüli a megszokott rákkezelési orvosi eljárásokat, és szeretnének meggyógyulni.

Ételeinkhez tudatosan adagolva, napi rendszerességgel fogyasztva jó hatást érhetünk el vele a rákkal szemben. Chris bár legyőzte a rákot még ma is naponta használja a fűszereket. Mindezek közül talán a kurkuma a leghatásosabb, hiszen tartalmazza az erős rákellenes anyagot a kurkumint. A kurkuminról klinikailag kimutatták, hogy gátolja a rákos sejtek burjánzását. Természetes sejthalált képes produkálni a rákos sejtekben.

Az oregánó nagyon erős antioxidáns hatással rendelkezik, egy teáskanál belőle ugyanolyan erővel rendelkezik, mint két pohár vörös szőlő. Szintén tartalmaz olyan vegyületet, mely a rákos sejtek elhalását ösztönzi. Emellett pedig sok benne a K-vitamin és a vas is.

A fokhagymának olyan erős rákellenes hatása van, hogy blokkolni tudja az összes rákkeltő anyag aktivitását a testben. Emellett pedig lassítja a már kialakult rákos sejtek szaporodását is. Minden nap legalább egy gerezd fokhagymát kellene elfogyasztanunk. Chris naponta apróra vágta és lenyelte akárcsak a tablettát.

A cayenne paprika amennyire égeti és csípi torkunkat, nyelvünket evés közben, annyira hatásos is. Kapszacin tartalma miatt segíti a rákos sejtek halálát.

Chris mind a négy fűszert napi rendszerességgel fogyasztja, salátaöntetbe teszi és legtöbb ételébe belekeveri, és hisz a teljes gyógyulásban.

Azt amit a betegségről és a betegségből kivezető valóban hatékony módszerekről gondol, azt megosztotta a világgal. Százezrek látták már a videóját, amelyben elmondja, mit tegyél! 

A legfontosabb az étkezés, majd az életstílus. Mindenki tudja mi az, amivel gyengíti az immunrendszerét. Ezekkel kell felhagyni! Nem holnap, hanem már ma! A jól működő immunrendszer képes legyőzni a rákot - hiszen mint tudjuk, ezt szinte naponta meg is teszi, hisz mindannyiunkban keletkeznek rákos sejtek. Tudnod kell, hogy az elhízás hatalmas rizikófaktor, amit igyekezz elkerülni!

Chris weboldalán nagyon sok érdekességet találsz, és sok beszámolót arról, hogy kinek mi segített a gyógyulásban. Olyan tanácsok ezek, amit bárki követhet. Akár, ha beteg, akár ha csak szeretné elkerülni a betegséget. A lényeg: minél hamarabb kezdjen el foglalkozni vele!

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!