Jellegzetesek a tünetei!

Napjainkban nagyon sokan szokták magukat fáradtnak, sőt több hét után akár teljesen kimerültnek is érezni. Elsőként alváshiányra gondolhatunk.  Azonban, ha életmódunkban jelentős változás nem következett be, tehát nem végzünk jelentősen több fizikai, vagy szellemi munkát, éjjel pedig tudunk pihenni, az állandó fáradtságnak, levertségnek más lehet a hátterében, akár vas hiánya is.
A vasnak nagyon fontos szerepe van a vérképzésben. A vörösvértestek meghatározó alkotórésze a hemoglobin, ez szállítja az oxigént a tüdőből sejtjeinkhez, a szén-dioxidot pedig vissza a tüdőbe. Így elengedhetetlen, hogy vérünk hemoglobin-szintje megfelelő legyen, ehhez járul hozzá a vas. Ha nem elegendő a mennyisége, ilyenkor érezhetjük magunkat állandóan levertnek, hogy nem vagyunk képesek ellátni átlagos, napi feladatainkat. A fáradékonyság mellett koncentrációs problémák, sápadtság, fénytelen, töredezett haj, berepedezett szájzug, töredező körmök, gyakori megfázások is utalhatnak a vas nem megfelelő szintjére.

Szervezetünk azonban a vasat előállítani nem képes, így a megfelelő bevitelről nekünk kell gondoskodni. Oda kell figyelnünk, hogy olyan táplálékokat is fogyasszunk, melyek kellő mennyiségű vasat tartalmaznak, mint hús, máj, hal, kagyló, tojás, sötétzöld színű növények, mint brokkoli, spenót, sóska, petrezselyemzöld. A gabonafélék, idesorolva a kölest és az amarántot is, a hüvelyesek (bab, borsó, szójabab), az aszalt gyümölcsök, cékla, olajos magvak (dió, mogyoró, mandula, napraforgómag). Így tehát reggeli mellé elfogyasztani egy pohár frissen facsart narancs, - vagy grapefruit levet, melynek magas a C-vitamin tartalma, jótékony hatású lehet a vasfelszívódás szempontjából. Viszont a kávé, a feketetea, zöldtea, tejtermékek, a savlekötők és egyes gyógyszerek gátolhatják az ételekben található vas hasznosulását.

Vasszükségletünk nem egyforma. Férfiak esetében ez 10-12 mg, aktív korú nőknél ez már 15 mg naponta, kismamáknak 30 mg, szoptatós anyukáknak 20 mg vasra van szükségük, azonban fokozott a vasszükséglet sportolók, fejlődési szakaszban lévő gyermekek, betegségből lábadozók esetében is.
A vas mellett B2, B6 és B12 vitaminokra is szükségünk van, melyek segítik a vörösvértest-képződést, a C-vitamin pedig a vas, valamint a vitaminok felszívódásához járul hozzá.

A vashiányt, vérszegénységet egy egyszerű vérvétellel ki lehet mutatni. Ebben az esetben az orvosok vaskészítményeket szoktak felírni, vagy jó minőségű táplálék-kiegészítőket javasolnak.

További információ

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!