Ha ginszeng-készítményt vásárolunk, mindig nézzük meg, hogy melyik fajtából készült, és mennyi hatóanyagot tartalmaz.

A ginszeng egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek. Általánosságban elmondható, hogy mindegyik fajtája serkenti az életerőket, erősíti a meggyengült szervezetet, javítja a memóriát, élénkíti a koncentrációt. Az egész szervezetnek segít, serkent vagy nyugtat – állapottól függően. A ginszeng javítja a megromlott étvágyat, serkenti az emésztést és a sebgyógyulást. Azonban nem mindegy, melyik fajtát alkalmazzuk, mert vannak olyan gyógyhatások, melyek fajtánként eltérőek.

Tea készítése:
Belsőleg teaként használhatjuk, az adagolás a hatóanyag-tartalomtól függ. Az erősebb kínai ginszengből általában egy evőkanál a napi adag. A teát úgy készítjük, hogy hideg vízbe tesszük a gyökeret, majd felforraljuk. és addig főzzük, amíg a víz egy harmada elforr. A kúra legfeljebb hat hetes lehet, és érdemes fokozatosan bevezetni.
Kínában leggyakrabban leveshez fogyasztják: egy gramm szárított gyökeret tesznek a zöldséglevesbe.
Várandósság és szoptatás alatt azonban nem javasolt a fogyasztása.

A kínai vagy koreai ginszeng (Panax pseudoginseng) a legmagasabb hatóanyag-tartalommal rendelkezik. Kicsi, évelő növény, értéke a gyökerében rejlik. Erős serkentőszer. A négy-öt éves gyökerek a leghatásosabbak, melyek fehér színűek, megfőzve azonban vörösesek lesznek. Kínai neve embergyökér, mely a gyökér „emberszerű” alakjára utal. A kínai ginszeng igazoltan csökkenti a vércukorszintet, orvosi felügyelet mellett hatékony segítség a kettes típusú cukorbetegség esetén. Csökkenti a koleszterinszintet, így a szív-és érrendszeri problémák kezelésében is helye van. A ginszeng fokozza a nemi aktivitást, a spermaszámot és a nemi szervek működését. Úgy tartják, hogy az impotencia bizonyos típusainál hatékony, mivel növeli a tesztoszteron szintet, és fokozza az ondótermelést. A nemi szervekre gyakorolt hatása miatt enyhíti a menopauza tüneteit.

Az amerikai vagy kanadai (Panax quinquefolium )ginszeng a legkevésbé erős, lábadozóknak kifejezetten javasolt. Javítja a megromlott étvágyat, serkenti az emésztést és a sebgyógyulást.  Az indiánok hányinger és hányás ellen alkalmazták, illetve nemi vágy serkentőként szerelmi bájitalokba keverték. Ez az a ginszeng, amelyet fiatalabbak is fogyaszthatnak, viszont várandósoknak ez sem ajánlott.
A kutatások igazolták, hogy többféle módon növeli a szervezet ellenálló képességét, véd a fertőzésekkel szemben és enyhíti a megfázásos panaszokat.

A szibériai ginszeng (Eleutherococcus senticosus) a sportolók kiváló szere, mivel növeli az állóképességet, javítja a teljesítményt. Igazából nem ginszeng, csak szoros rokonságban áll vele, de kedvező élettani hatásai szinte pontosan megegyeznek névrokonával. Nagyobb termetű cserje, mint a kínai változat és elterjedtebb is. Oroszországban, Kínában, Japánban, Koreában egyaránt megterem, de csak az északi részeken. A gyökerét és a levelét is felhasználják.
Fizikai és lelki stressz esetén is bevethetjük. Segít megbirkózni a szélsőséges hőmérséklettel, az éhséggel és egyéb fizikai stresszekkel. Csillapítja az idegkimerültséget, csökkenti az álmatlanságot. A rövid ideig tartó nagy stressz  esetén ugyanolyan hatékony, mint a hosszan tartó feszültség idején. Növeli a szervezet alkalmazkodóképességét a stresszhez, a kimerültséghez. Idegnyugtató hatása van. Segíti az agyalapi mirigy, a hipotalamusz és a mellékvese működését. Fokozza az agyi „boldogsághormon”, vagyis az endorfin termelését.

Létezik fehér-és vörös ginszenggyökér, mely az előállításukra utal. A fehér ginszenggyökeret a betakarítás után közvetlenül kén- dioxiddal fehérítik, majd ezt követően napon vagy mesterséges hőt alkalmazva szárítják. A vörös ginszenggyökeret pedig úgy készítik, hogy a begyűjtött gyökereket szárítás előtt forró gőzzel kezelik. A hatékonyság növelésének érdekében további előállítási lehetőségek is tarkítják a ginszengek csoportját, például fehér ginszengből fekete giszenget is gyártanak többszörös gőzöléssel, stb.

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!