Mindennapi élete során ki ne találkozott volna burkolaton, falon, vagy sarkokban megjelenő egészségkárosító és rossz esztétikai látványt nyújtó penészesedéssel? Lehet ez konyha, fürdőszoba, vagy a lakásunk bármely része. A penészesedés - sajnos - könnyen észrevehető, hiszen a felületen feketés-zöldes foltok jelennek meg, majd később ezek a foltok nagy teleppé érnek össze.


Mi okozza a penészesedést?
Ahhoz, hogy a penészgomba feltűnjön és megtelepedjen a lakásban, három dolog kell: penészgombaspóra, nedvesség és tápanyag. Ebből kettő –sajnos- biztosan adott egy lakásban, hiszen a gombák a falat, tapétát és a faanyagokat is megtámadják, „megeszik”. Amit mi tudunk tenni ilyen esetben, hogy a lakás páratartalmát csökkentjük, mivel a penész jellemzően magas páratartalmú helyiségekben – fürdőszobában, konyhában – jelenik meg elsősorban. De egy szivárgó vízvezeték vagy más probléma miatt alattomosan vizesedő falon, vagy a műanyag ablak réseinél is hamar megtelepedik. Minél magasabb a páratartalom, annál több a penész: 75 százalékos vagy ennél nagyobb páratartalom mellett már három nap alatt kialakul a penészgombatelep.

Felmérési adatok igazolják, hogy foglalkozni kell a problémával!
Egy korábbi felmérésből az derült ki, hogy a fürdőszobában a megkérdezettek 37 százaléka találkozott már a penészgombákra utaló elszíneződéssel, ami igencsak rontja a burkolat szépségét, na és persze a komfortérzetünket is! Ami igazán megdöbbentő adat, hogy az otthonok 90%-ban előfordul a penészesedés problémája. 29%-ban a szobákban, 21%-ban a konyhában folytatják legtöbben a harcot a penészesedés ellen. 6%-nak pedig mindenhol volt gondja a penésszel. Tehát ezzel valóban foglalkoznunk kell.

Sokan tisztában vannak az egészségkárosító hatásával, mégsem találják a megoldást.
A párás, nedves helyiségekben (fürdőszobában, konyhában) a megtelepedő penészgombák és spóráik olyan allergéneket terjeszthetnek, melyek komoly betegségek melegágyai lehetnek - mint az egyre gyakoribb asztma és légúti problémák.
A legtöbben (98%) tisztában vannak a penész egészségkárosító hatásaival, melyet 93 százalékuk jelentős mértékűnek is tart. Mindössze 7 százalék gondolja úgy, hogy a penész egészségkárosító hatása elhanyagolható. Nagy mennyiségű spóra hosszan tartó belélegzésekor valóban kialakulhat a szokásos köhögős tünetek mellett a krónikus fáradékonyság, a hányinger. Azonban legtöbben hiába tudják, hogy veszélyes, végleges megoldást csak 25 százalékuk talál. A többségnek (58%) csak átmenetileg, 11 százaléknak pedig egyáltalán nem sikerül megoldania a problémát.

Nagyobb figyelmet kell fordítani a megszüntetésére, megelőzésére! Mégis mit tehetünk?
Minden okunk megvan arra, hogy komolyabban vegyük ezt a harcot a káros penészgombákkal! Valóban tegyünk a gyermeket, felnőtteket, s különösen az túlérzékenyeket, várandós anyákat, újszülötteket, idős betegeket érintő egészségkárosító hatások megszüntetése érdekében. Ne nézzük tétlenül, ne tűrjük el a fürdőszoba, konyha, gyermekszoba penészedését!
A legcélravezetőbb megoldás, ha a tudományosan kikísérletezett penészgátló hatóanyaggal, szakszerűen készíttetjük el a fürdőszoba, konyha, WC és egyéb helyiségek csempézett falfelületeinek kivitelezését, vagy pótlólag végeztetjük el a falfelületek penészmentesítését. Lehet, hogy ez bizonyos többlet kiadást jelent, de mindezt bőségesen megtéríti az egészség-nyereség!

 
 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!